Ugrás a fő tartalomra

H-8000 Székesfehérvár, Budai út 45. M2 épület


Útépítő, vasútépítő és -fenntartó technikus


Építőipar ágazat képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul.

Az Útépítő, vasútépítő és -fenntartó technikus az operatív vezető közvetlen munkatársa, összekötő szerepet tölt be az építésvezető, a mérnök és a művezető, valamint a szakmunkások között. Önállóan vagy mérnöki irányítással közlekedési építmények (utak, vasutak, gátak stb.) építésével, felújításával, átalakításával, karbantartásával és javításával kapcsolatos műszaki feladatokat lát el. Kivitelezésben műszaki előkészítéssel kapcsolatos tevékenységeket végeznek, az üzemeltetésben pedig pályafelügyeleti tevékenységgel kapcsolatos feladatokat látnak el.

Ajánlott minden fiatal számára, aki szeretne részt venni a közlekedésépítési munkákban, azon belül is szívesen dolgozna az infrastruktúra építésében, üzemeltetésében, felügyeletében és karbantartásában.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Felelősségteljes döntéshozatal, csapatmunka, felelősségérzet, átfogó tudományos, különösen természettudományok (pl. fizika) iránti érdeklődés.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • előkészíti a kivitelezés folyamatait, felméri és biztosítja a folyamatos munkavégzéshez szükséges erőforrásokat (munkaerő, gép, anyag);
  • kiviteli és organizációs terveket egyeztet, irányítja az építési terület lekerítését, megszervezi és irányítja az ideiglenes energiaellátás és közművek építését;
  • kijelöli, felépítteti, megrendeli az építkezés ideiglenes építményeit, a szállítási útvonalakat az építési területen belül, és azok kapcsolódását a külső úthálózattal;
  • egyeztet a tervezővel, a vállalkozóval, az alvállalkozókkal és a hatóságokkal;
  • terveket digitális formában is kezel, egyeztet, irányítás mellett terveket szerkeszt;
  • értelmezi és alkalmazza az útépítéssel, vasútépítéssel kapcsolatos műszaki információkat, tervrajzokat, műszaki leírásokat, technológiai utasításokat, minőségbiztosítási előírásokat;
  • felméri az elvégzett munkákat, teljesítést igazol, megszervezi az átadás-átvételi eljárást;
  • út, vasút pályafelügyeleti ellenőrzéseket, méréseket végez;
  • karbantartási tervek előkészítésében közreműködik.

SZC SPECIFIKUS INFORMÁCIÓK A KÉPZÉSHEZ

Ez a képzés a Székesfehérvári SZC Jáky József Technikumban érhető el.



Innovatív Képzéstámogató KözpontKEHOP-5.2.2-16-2016-00065Kulturális és Innovációs MinisztériumNemzeti Szakképzési és Felnőttképzési HivatalRRF-2.2.2-23-2023-00006 - Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex fejlesztése

    • SZC logo fehér
    • Székesfehérvári Szakképzési Centrum

      H-8000 Székesfehérvár, Budai út 45. M2 épület

    • Telefon:

      E-mail: titkarsag@szfszc.hu

      OM azonosító: 203053


    2024Székesfehérvári Szakképzési Centrum