Ugrás a fő tartalomra

H-8000 Székesfehérvár, Budai út 45. M2 épület


Hírek


2023. szept. 27.
Veréb Dorina
  • események
  • szakmai versenyek

II. Profi-T-Ability Székesfehérváron

Eredményesen végződött a verseny, hiszen minden versenyző tanulónk bekerült a top 50-be, emellett 2 diákunk a döntőbe is bekerült. Büszkék vagyunk rájuk!

II. Profi-T-Ability Székesfehérváron

Ismét megrendezésre került a Profi-T-Ability logisztikai társasjáték regionális bajnoksága. Nagy örömünkre szolgált, hogy ezúttal Székesfehérvár adhatott helyet a verseny számára. A jó hangulatú verseny fő szervezői között volt a Székesfehérvári Szakképzési Centrum és munkatársunk, Wetzl Viktor is. A versenyt többek között Horváth Lajos Zoltán a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója nyitotta meg.

A regionális bajnokság minden idők legnagyobb létszámú versenye volt, 80-an kezdhették meg a játékot kedd reggel. Intézményeink diákjai közül 12-en vettek részt a vetélkedőn, mindannyian bekerültek a top 50-be, innen is gratulálunk nekik. Külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a döntőbe jutó 8 versenyző közül 2-en a mi tanulóink közül kerültek ki. Sok szeretettel gratulálunk Volner Ádámnak és Szalontai Barnabás Ivónak. Ádám a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum tanulója, a 3. helyet érte el. Barnabás Ivó a Székesfehérvári SZC Vajda János Technikum tanulója pedig 2. helyen végzett!

A következő forduló novemberben kerül majd megrendezésre, amely a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kap majd helyet!

Sok szerencsét és eredményes versenyzést kívánunk versenyzőinknek a döntőben!🍀

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


WorldSkills Shanghai 2022

WorldSkills Shanghai 2022

NAGY DÁNIEL KÉPVISELI HAZÁNKAT ÉPÜLETASZTALOS SZAKMÁBAN A 2022-BEN SHANGHAIBAN MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ SZAKMÁK VILÁGBAJNOKSÁGÁN, A WORDSKILLS VERSENYEN. 

2021. júl. 29.
SZC
Érettségi után is vár a szakképzés!

Érettségi után is vár a szakképzés!

Tájékoztató levelet kaptak a felsőoktatásba fel nem vett fiatalok

2021. júl. 29.
SZC
Újraterveznéd a karriered?

Újraterveznéd a karriered?

Válassz képzéseink közül! https://szekesfehervari.szc.edir.hu/kepzesek/ingyenes-esti

2021. júl. 21.
SZC


KIMIKK
Innovatív Képzéstámogató KözpontKEHOP-5.2.2-16-2016-00065Kulturális és Innovációs MinisztériumNemzeti Szakképzési és Felnőttképzési HivatalRRF-2.2.2-23-2023-00006 - Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex fejlesztése

    • SZC logo fehér
    • Székesfehérvári Szakképzési Centrum

      H-8000 Székesfehérvár, Budai út 45. M2 épület

    • Telefon:

      E-mail: titkarsag[kukac]szfszc.hu

      OM azonosító: 203053


    2025Székesfehérvári Szakképzési Centrum