Nyári táborok tagintézményeinkben

Évek óta nagy sikerrel rendezzük meg tagintézményeinkben
ingyenes, nyári táborainkat 6.7. osztályos általános iskolás tanulóknak.
Érdemes figyelni honlapunkat, mert a táborok felhívását itt tesszük közzé és a jelentkezőket csak korlátozott létszámban tudjuk fogadni a jelentkezés sorrendjében!
Szóval légy résen, le nem maradj!
ARCHÍVUM
2019. június 17-21.
Lemezek, reszelők és fényezés  – Alumíniumipari tábor a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában
Általános iskolásoknak szóló ingyenes, nyári napközis tábort tart a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma az Arconic Alapítvány támogatásával. Az érdekes barkácstáborral az iskola és az alapítvány célja, hogy az iskolapadokból az alumíniumipar és az autószerelés iránt érdeklődő diákok kerüljenek ki, ezzel is elősegítve a kisiskolások pályaorientációját.

A kétkezi alkotótábor öt napja alatt a gyerekeknek lehetőségük nyílik megismerkedni az iparágakban használatos alapanyagokkal és a különböző szerszámokkal. Az Arconic Alapítvány támogatásával megvalósult tábor célja az is, hogy a gyerekek ezermester módjára fúrhassanak, faraghassanak, és a két kezükkel előállíthassanak kis apróságokat. Az iskola palettáján megtalálható öt területtel ismertetik meg a gyerekeket: a melegüzemi megmunkálásokkal, a fényezéssel, az alapmérésekkel, az autóipari ismeretekkel, illetve a fémipari alapképzési műveletekkel.

A résztvevők a tábor alatt készíthetnek alumíniumlemezből, színre fújt dobozt szegecskötéssel, de vághatnak ki lemezből autókarosszériát is, délután pedig különböző gyárakba tesznek látogatást az oktatók kíséretében. A táborban az étkezés és az utazás biztosított a résztvevők számára. A fiús szakmákat bemutató programokra lányok is jelentkezhetnek.

 

Jelentkezni lehet személyesen az intézményben (8000 Székesfehérvár, Berényi út 105.)

illetve az alábbi telefonszámon: 06-22-315-514

 

2019. június 17-21.

A Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában ingyenes, 1 hetes nyári tábort szervezünk általános iskolás 5-6-7. osztályos illetve középiskolás tanulóknak.

A tábor ideje alatt készíthetsz kisebb termékeket, megtudhatod hogyan lesz a deszkából szekrény, hogyan készül a boltív. Ilyen és más hasonló rejtelmekbe vezetnek be az intézmény gyakorlati oktatói. Ugyanakkor lehetőség lesz ingyenes pályaorientációs tanácsadás igénybevételére szakképzett tanácsadók közreműködésével.

Ha szeretnél többet megtudni a Vörösmartys szakmákról vagy kipróbálni  magad, várjuk jelentkezésed!

 

Jelentkezni lehet személyesen az intézményben (8000 Székesfehérvár, Balatoni út 143.)

illetve az alábbi telefonszámokon: 06-70-198-6559,  06-70-198-6582