Archives május 2020

Folytatódik a digitális munkarend a Szakképzési Centrum intézményeiben

 

  1. május 22-én megjelent 220/2020. (V. 22.) Korm. rendelet az iskolák 2020. júniusi működéséről alapján, miszerint „ A  szakképzést folytató iskolák 2020. június 2-ától a  veszélyhelyzetet megelőzően alkalmazott nappali vagy esti munkarendben, vagy tantermen kívüli, digitális munkarendben egyaránt működhetnek az  iskola vezetőjének döntése szerint.”

Így a Szakképzési Centrum tagintézményei megnyílhatnak a diákok előtt.

Azonban,

az iskolák igazgatóinak többsége munkarendjét a 2020. március 16-án életbe lépett digitális munkarendben hagyja 2020. június 15-ig, az alábbi kiegészítésekkel:

 

A közismereti és elméleti szakmai tárgyakból azoknak a tanulóknak, akik a digitális munkarend alatt lemaradtak társaiktól a haladásban és/vagy esetlegesen nem egyértelműen értékelhető a teljesítményük, nekik szaktanári egyeztetéssel kiscsoportos vagy egyéni formában felzárkóztatás céljából a nappali munkarendet rendelik el, egyedi órarendet kell alkalmazni.

 

A gyakorlati képzés esetében azon területeket, amelyeket nem lehetett digitálisan megvalósítani 2020. június 2-15 között külön beosztás szerint részlegesen pótolni rendelik el az igazgatók annak érdekében, hogy a gyakorlatigényes tárgyak teljesítése és a jövő tanévre épülés ne okozzon problémát és a továbbhaladás biztosítva legyen.

 

Az iskolák a 2020. június 2-15 közötti időszakban is betartják a kötelező járványügyi előírásokat. A megfelelő fertőtlenítés mellett biztosítják a védőeszközöket is.

 

 

 

 

 

Elstartoltak hétfőn a komplex szakmai írásbeli vizsgák

Egy tanteremben maximum tíz fő tartózkodásával, megkezdődtek hétfőn az idei iskolai rendszerű szakképzés szakmai írásbeli vizsgái is. Idén Május 25. és 29. között szervezik meg a kizárólag írásbeli (és később gyakorlati) vizsgákat a szakgimnáziumokban, szakközépiskolákban és szakiskolákban.

Pont úgy, mint az érettségi vizsgáknál a legnagyobb körültekintéssel, fertőtlenítés mellet az előírásoknak megfelelően kezdődtek vizsgák a Szakképzési Centrum tagintézményeiben. A szakmai írásbeli vizsgák esetében is a veszélyhelyzetre tekintettel igazolt hiányzásnak számít, ha valaki nem vett vagy vesz részt a vizsgán.

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum 11 intézményében rendben zajlottak a vizsgák Kulcsár Szilvia a Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: „Nagyjából minden intézményből 1-2 tanuló élt a halasztás lehetőségével, összesen 10 fő alatti a visszalepések száma.  Ők a következő tanév októberi-novemberi vizsgaidőszakban adhatnak számot tudásukról. Szeretném megköszönni a vizsgákon való közreműködést, valamennyi felügyelő és vizsgáztató tanárnak, a megbízott és felkért elnököknek. A vizsga hátterének biztosítását a technikai-adminisztratív dolgozóknak, valamint a fegyelmezett magatartást a vizsgázó tanulóinknak.”

Az írásbeli vizsgák május végéig, 29-ig tartanak, melyet idén nem követ szóbeli, a vizsgák eredményeit az írásbeli és gyakorlati eredmények adják.

 

Szűcs-Molnár Diána

kommunikációért és sajtókapcsolatokért felelős munkatárs

 

Székesfehérvári Szakképzési Centrum

8000 Székesfehérvár, Budai út 45.

Tel: 06-70/659-4167, szucs.molnar.diana@szfszc.hu

Videópályázat 2020 – Székesfehérvári Szakképzési Centrum

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum videópályázatot hirdet “Szakmák mozija” címmel, melyre általános és középiskolás gyerekek munkáit várja. A pályázat célja a fiatalok körében a jelen és a jövő szakmáinak népszerűsítése. Videópályázatunkkal a jelentkezőket arra szeretnénk buzdítani, hogy mutassák be, hogyan látják egy általuk szabadon választott szakma mindennapjait. További információk ITT

„Környezet-M”

 „Környezet-M” címmel rajz- és fotópályázatot hirdet a Titkok Háza Tudományos Élményközpont. A környezetvédelem világnapja alkalmából Fejér megyében tanuló általános és középiskolás diákok alkotásait várják május 29-ig.

Június 5-e a környezetvédelmi világnap, amelynek célja felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együtt gondolkodást és a közös cselekvést. A világnap fő célkitűzései az energiatakarékosság, a megújuló természeti források hasznosítása, a szemét- és hulladékképződés csökkentése és a környezetszennyezés megelőzése.

Ezen célkitűzések is megjelenhetnek azokon az alkotásokon, amelyeket a „Környezet-M” pályázatra vár a Titkok Háza Tudományos Élményközpont. A Fejér megyében tanuló általános és középiskolás diákok számára meghirdetett rajz- és fotópályázatra rajzokat, fotókat, montázsokat, mémeket három korosztályban készíthetnek a kisiskolások (1-4. osztály), a felső tagozatosok (5-8. osztály) és a középiskolások (9-12. osztály).

A legötletesebb és legkreatívabb pályamunkák alkotóit korcsoportonként vásárlási utalványokkal jutalmazzák és online kiállításon mutatják be 2020. június 5-én, a környezetvédelem világnapján.

Forrás: ÖKK

A pályázati műveket 2020. május 29-ig várják a Titkok Háza Tudományos Élményközpont, 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u.25. postacímre, vagy az info@titkokhaza.hu e-mailre.

Részletes kiírás a http://www.titkokhaza.hu/ oldalon olvasható.

Június 5-ig kell igényelni az iskolás gyermekek következő tanévre szóló étkeztetését

Online, az általános iskolák, középiskolák és kollégiumok honlapján érhetőek el mindenki számára a 2020/2021-es tanévre szóló gyermekétkeztetést igénylő dokumentumok. A Székesfehérvári Intézményi Központ (SZIK), amely hét éve látja el a városban többek között az intézményi gyermekétkeztetési feladatokat, a jelenlegi helyzetben is gondoskodik arról, hogy a gyermekek a következő tanévtől is igénybe tudják venni az étkeztetési szolgáltatást.

Arra kérik a szülőket, hogy figyeljék gyermekük oktatási intézményének honlapját, ahol megjelentették és letölthető formában elérhető minden nyomtatvány, ezen kívül valamennyi iskola portájáról papír alapon is elvihetőek ezek. A pontos és olvasható kitöltése mellett a kedvezményes étkeztetés igénylése esetén figyelni kell az előírt dokumentumok csatolására is, ugyanis a kedvezményes vagy ingyenes ellátás kizárólag a szükséges és érvényes dokumentumok csatolásával lehetséges.

A kitöltött és aláírt nyomtatványokat az iskolák portáján kell leadni június 5-ig.

Forrás: ÖKK

MÁR ZAJLANAK A GYAKORLATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGÁK SZÉKESFEHÉRVÁRON

Rendben zajlik az érettségi a Székesfehérvári Szakképzési Centrum intézményeiben, és a héten már megkezdődtek a szakmai vizsgák is. Kedden a Bugátban, a Váciban, valamit a Deákban és a Jákyban vizsgáznak a diákok.

Soha nem tapasztalt körülmények között, a biztonsági előírásoknak megfelelően, sikeresen zajlik az idei érettségi vizsgaidőszak Székesfehérváron. 19 fehérvári iskolában összesen mintegy 1.400 fiatal érettségizik idén, amelyhez a szükséges védőfelszerelések és fertőtlenítő eszközök mindenhol rendelkezésre állnak. Az állam által biztosítottakon túl a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Árpád Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium mosható textilmaszkokkal látta el a centrum, valamint a tankerület intézményeinek pedagógusait.

A kötelező tantárgyi vizsgákkal már végeztek a diákok, hétfőtől a választott tantárgyakból adnak számot tudásukról. A Székesfehérvári Szakképzési Centrum 11 intézményében rendben zajlottak a vizsgák. Kulcsár Szilvia főigazgató elmondta: nagyjából minden intézményből két fő élt a halasztás lehetőségével, ez összesen 18 főt jelent. Nekik lehetőségük lesz az őszi érettségin számot adniuk tudásukról. „Először is meg kell köszönnöm a kollégák és a tanulók felelősségteljes hozzáállását, így betartva a járványügyi előírásokat a vizsgák zavartalanul lebonyolíthatók! Az egyedi miniszteri határozatnak megfelelően a szakmai gyakorlati vizsgák az érettségivel párhuzamosan megkezdhetők, ezáltal megfordult a megszokott lebonyolítási rendszer: először a gyakorlati vizsgákat teszik le a diákok, az írásbeli vizsgák május 25-én kezdődnek majd, szóbeli vizsga pedig nem lesz. Az új eljárási rendnek megfelelően az osztálytermekben 4-10 fő foglalhat helyet, megtartva a másfél méteres távolságot, ennek megfelelően sok szempontból át kellett alakítani a gyakorlati vizsgákat is.” – mondta a főigazgató, aki sok sikert kívánt a tanulóknak a vizsgaidőszak további napjaira is.

A Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában ma, az Ápolók Nemzetközi Napján – amelyet Florance Nightingale brit ápolónő születésnapján, minden év május 12-én ünnepelnek a világon – is zajlanak az ápolási gyakorlati vizsgák. Puha Nóra vizsgája után elmondta, hogy kellő felkészülés után könnyen tudta teljesíteni a követelményeket: „Most már mondhatom, hogy sokkal jobban izgultam, mint amennyire kellett volna. Nagyon jó tételt húztam, vért kellett vennem egy véralvadási problémával kezelt betegtől, ami rutinfeladatnak számít. A helyzetgyakorlatot egy speciálisan erre a célra alkalmas próbakaron kellett elvégeznem, úgy, mintha az élesben menne: tehát, amikor beléptem a kórteremnek berendezett vizsgahelyiségbe, szakszerűen kezet mostam, a beteget szóban mindenről tájékoztattam, elvégeztem a vizsgálatot és a vizsgáztatóknak elmondtam, hogy mi történik a levett mintával.” – fogalmazott a vizsgázó, aki hozzátette, a célja az, hogy az egyetem elvégzése után mentőtiszt lehessen, de érdekli még a sürgősségi és a neurológiai osztály is.

A Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában ma szerszámkészítő vizsgát tettek a fiatalok. Andrásy László műszaki igazgatóhelyettes elmondta, hogy a diákok nagyon fegyelmezetten viselkednek a jelenlegi helyzetben is. A szokásos lebonyolításhoz képest idén a 150 vizsgázó két és fél hét alatt teszi majd le a gyakorlati vizsgáját, amely az előző években mondjuk egy héten át tartott volna: „A szokásos 10-12 fő helyett most maximum 6 diák van a termekben, a szerszámok elkészítéséhez pedig mindenkinek saját eszközöket biztosítunk, ezzel is megkönnyítjük a diákok dolgát. A tanulók csak maszkban és kesztyűben dolgozhatnak. A háromrészes feladatra összesen 8 órájuk van.” – fogalmazott az igazgató-helyettes. A szerszámkészítőknek ma egy vezető lapot kellett elkészíteniük teljesen kézi megmunkálással, amely igazán pontos és precíz mérést és kialakítást kíván tőlük, ezután pedig egy szerelési és egy CNC-megmunkálási feladat is várt még rájuk.

Forrás: Székesfehérvár Városportál

Rendben zajlik az érettségi a Szakképzési Centrum intézményeiben, megkezdődtek a szakmai vizsgák is

Soha nem tapasztalt körülmények között, a biztonsági előírásoknak megfelelően, sikeresen zajlik az idei érettségi vizsgaidőszak Székesfehérváron. 19 fehérvári iskolában összesen mintegy 1.400 fiatal érettségizik idén, a szükséges védőfelszerelések és fertőtlenítő eszközök mindenhol rendelkezésre állnak. Az állam által biztosítottakon túl a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium mosható textilmaszkokkal látta el a centrum, valamint a tankerület intézményeinek pedagógusait.

A kötelező tantárgyi vizsgákkal már végeztek a diákok, hétfőtől a választott tantárgyakból adnak számot tudásukról. A Székesfehérvári Szakképzési Centrum 11 intézményében rendben zajlottak a vizsgák Kulcsár Szilvia a Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: nagyjából minden intézményből két fő élt a halasztás lehetőségével, összesen 18 fő. Nekik lehetőségük lesz az őszi érettségin számot adniuk tudásukról. Kiemelte: „Köszönöm a kollégák és a tanulók felelősségteljes hozzáállását, hogy betartva a járványügyi előírásokat a vizsgák zavartalanul lebonyolíthatók! Sok sikert kívánok a vizsgaidőszak további napjaira is!”

A járványügyi óvintézkedések miatt minden intézményben külön eljárásrendet készítettek, melyről a tanulókat és a dolgozókat időben értesítették. Az osztálytermekben 4-10 fő foglalhatott helyet, megtartva a másfél méteres távolságot.

Az egyedi miniszteri határozatnak megfelelően a szakmai gyakorlati vizsgák az érettségivel párhuzamosan megkezdhetők így, – hasonlóan az érettségi vizsgákhoz, a járványügyi előírások betartásával – több intézményben már el is kezdődtek.

Az írásbeli vizsgák május végén, 25-én kezdődnek, melyet idén nem követ szóbeli, a vizsgák eredményeit az írásbeli és gyakorlati eredmények adják.

A jelenlegi vizsgaidőszakban vizsgát tenni nem tudó diákok számára az őszi vizsgaidőszakban lesz lehetőség a tanulmányaik lezárására.

 

 

2020.05.11.

Versenyeredmények – 2019/2020 I. félév

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum tagintézményei minden évben számos szakmai, közismereti és sportversenyen vesznek részt nagyon szép eredményekkel nemzetközi, hazai és szűkebb körben is.

A járványhelyzet a 2019/2020 tanévben sajnos sok versenyt meghiúsított vagy félbe szakított. A következőkben néhány kiemelkedő teljesítmény kerül bemutatásra a tanév első félévének versenyeredményeiből.

SZAKMAI VERSENYEK

 

VERSENY TANULÓ / ELÉRT EREDMÉNY ISKOLA
10-10 Asztalos szakmai verseny – Győr 2. helyezés Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Magyar asztalos tanulmányi verseny 2019 döntő

 

Csapat 8. helyezés Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
EuroSkills verseny előválogató

 

Nagy Dániel az iskola színeiben és Knauz Zoltán a Sárvári Kft. színeiben tovább jutott a döntőbe Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
HairDresser Open országos és nemzetközi nyílt fodrászverseny

Barber awards Duka Patrik 2.hely

Long hair down Hardi Dávid 6. hely

Bridal hair Tóth Annamária 6.hely

Four season (látvány konty) Sticz Kitti 1. hely, Hardi Dávid 2.hely

Összetett csapatverseny 1. hely

Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
„Mérd meg, mutasd meg!” Országos térinformatikai középiskolai diákpályázat

Csapat 4. hely Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Veszprémi Jendra-napi gépészverseny

 

2. hely Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenye

Calippo GAng (Biró Mózes, Déri Máté, Lakatos Patrik, Petrilla Szabolcs) megyei 3. hely

Pénznyelők (Erős Petra, Földesi Adrienn, Kovács Noémi, Vida Nikolett) megyei 4. hely

Székesfehérvári SZC I.István Szakgimnáziuma
Krúdy Turisztika Verseny

 

1.helyezett: Borsó Bettina, Marx Andrea, Viszugyel Regina, Szücs Szabina

6. helyezett: Velencei Réka, Arady Réka, Csernyánszki Noel

Székesfehérvári SZC I.István Szakgimnáziuma
Tour de Pannon turizmusverseny

 

1. hely: Viszugyel Regina, Orbán Zsófia, Végh Patrik, Szücs Szabina Székesfehérvári SZC I.István Szakgimnáziuma
Országos Középiskolai Pedagógiai Verseny Kalauz Milán 1.hely Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma
OSZTV- Magasépító technikus II. forduló II. fordulóból tovább jutott: Varga Márk Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
OSZTV-Egészségügy-ápoló Magyar Nikolett 8. Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntő  –

Karosszérialakatos szakma

 

 

Hegesztő szakma

 

Járműfényező szakma

 

Takács Gábor – az ország legjobb háromja között

 

Gaál Szilárd Ferenc

Bozsányi Csaba

 

Gáspár Máté

Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

 

KÖZISMERETI TANULMÁNYI VERSENYEK

 

VERSENY TANULÓ / ELÉRT EREDMÉNY ISKOLA
Ady Endre élete és kora-vetélkedő IV. helyezés (csapat: Kuti Cecília12.A, Rózsa Katalin 12.A, Szücs Adrienn 12.E, Józsa Domonkos 12.E) Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Implom József helyesírási verseny Molnár Nikolett 1.hely

Paplogó Veronika az iskolai forduló győztese

Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma

Székesfehérvári SZC I.István Szakgimnáziuma

Vörösmarty megyei szavalóverseny Lenti Barnabás 3.hely

Túri Nagy Levente emléklap

Rásky Gergő 1. hely

Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma

 

Székesfehérvári SZC I.István Szakgimnáziuma

Földrajz vetélkedő a 9-10. évfolyam számára 1. hely

1. hely, 2. hely, 3. hely

Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma

Székesfehérvári SZC I.István Szakgimnáziuma

Bolyai Matematika Csapatverseny 9-12. osztály országos döntős: Sohár Bianka Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma
Országos Vers- és Prózaíró, Fotó és Diaporáma Verseny Próza: Alföldi Laura 1. hely

Vers: Alföldi Laura 1. hely

Székesfehérvári SZC I.István Szakgimnáziuma
Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny (OSZKTV verseny) csapat:3.helyezés Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma
László Gyula Országos Középiskolai történelemverseny Oláh Áron 10.B középdöntőbe jutott Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Zrínyi Ilona Matematikaverseny Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma

 

 

SPORTVERSENYEK

 

VERSENY TANULÓ / ELÉRT EREDMÉNY ISKOLA
Megyei Atlétika Ügyességi és Váltó csapat bajnokság LÁNY Súlylökés:I. hely: Füzes Angelika, Gyugyi Gréta, Sárvári Krisztina, Kovács Kitti, Venyige Adrienn, Gerelyhajítás: I. hely:Füzes Angelika, Gyugyi Gréta, Sárvári Krisztina, Bodnár Kitti, Venyige Adrienn, Magasugrás: II.hely: Csik Barbara, Gyugyi Gréta, Sárvári Krisztina, Venyige Adrienn, Nagy Vivien, Távolugrás: I. hely Csik Barbara, Holdvilág Nóra, Huszár Nóra, Tuba Vivien, Zsilovics Odett 4x800m váltófutás: Füzér Ottília, Holdvilág Nóra, Tuba Vivien, Huszár Nóra, Svéd váltófutás II.hely: Fung Eszter, Fődi Csilla, Király, Csenge, Zsilovics Odett, FIÚK :Távolugrás, II. hely Bencsik Mihály, Ferenczi Márk, Pirik Mihály, Jádi Koppány, Gerelyhajítás I. hely: Bokréta Bence, Salamon Dániel, Erdész Patrik, Ferenczi Márk, Pirik Mihály Magasugrás II.hely: Sárdi Tamás, Venyige Dániel, Pirik Mihály, Ferenczi Márk, Jádi Koppány, 4x1500m futás IV.hely: Fuzik Krisztián, Hamrik Tamás, Przinkasz Arisztotelész, Tábori Alex, Súlylökés III.hely Bokréta Bence, Erdész Patrik, Salamon Dániel, Ferenczi Márk, Svédváltó futás IV.hely: Vida Dorián, Bencsik Mihály, Pirik Mihály, Tábori Alex Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
B33 Diákolimpia lány V-VI. korcsoport megyei 1. hely

országos elődöntő 2. hely

Székesfehérvári SZC I.István Szakgimnáziuma
Városi Alapfokú Atlétika Bajnokság (amatőr) összesített pontverseny: Fiúk I. hely, Lányok:II. hely Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Városi Alapfokú Röplabda Bajnokság (amatőr) II. hely Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Kézilabda Megyei Diákolimpia Fiú II. hely Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
FM Röplabda Diákolimpia “A” kategória V-VI. kcs. II. hely Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Városi lány középiskolások alapfokú kispályás labdarúgó torna I. hely, Döntő: III. hely Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Középiskolások légfegyveres lövész versenye lánycsapat: 1. hely

legjobb lány lövő: Esztelecki Mercédesz

fiúcsapat: 1. hely

legjobb fiú lövő: Magyar Gergely

Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Középiskolások légfegyveres lövész versenye Lány csapat.2.hely, Lány egyéni:2.helyFarkas Dóra, Fiú csapat:4.hely, Fiú egyéni:2.hely heinrich Ádám Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma
Középiskolások légfegyveres lövész versenye fiúcsapat: 2.hely lánycsapat: 4.hely Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Középiskolások légfegyveres lövész versenye csapatban 3. és 5. helyezés

egyéni 41. helyezés

Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Görgey Artúr országos lövész verseny Heinrich Ádám 5.hely Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma
Városi alapfokú atlétika versenysorozat Fiú csapatverseny II. hely Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Városi alapfokú atlétika versenysorozat Csányi Árpád 1. hely/ síkfutás: Kovács Gergely 2. hely, Tóth Virág 3. hely , Dobos Norbert 3. hely/ súlylökés: Zsalek Márk 3.hely / lány röplabda: 2. hely Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Fair Play kupa csoport: 2.hely Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Asztalitenisz megyei Diákolimpia Zádori Dávid 2. hely – VI.kcsop. Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Kosárlabda Városi Alapfokú Bajnokság I. helyezett csapat lányok Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Honvéd Szondi SE – Közelharc és Kézitusa verseny Földharc kategória: 1.hely: Eszteleczky Mercédesz, 2.hely: Gyöngyösy András, Rácz Géza, 3.hely: Golestra Tibor, Kányai Balázs, Szalay Dávid, 4.hely:Kőszegi Zoltán, Kesztyűs küzdelem: 1.hely: Erdész Patrik, 3.hely: Szalay Dávid Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Megyei kollégiumok labdarugó tornája (lány csapatok) csapat 1. hely

legjobb játkos:Huszár Nóra

gólkirály: Huszár Nóra

Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Centrum Futsal Körzeti Bajnokság I. helyezett fiú csapat Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Centrum Futsal Körzeti Bajnokság II. helyezett fiú csapat Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Centrum Futsal Körzeti Bajnokság

 

III. hely fiú csapat Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Városi Tollaslabda Diákolimpia Deák Barnabás 1.hely, Lókodi Gréta 4. hely Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Asztalitenisz diákolimpia Városi : A kategoria III. hely-Zádori Dávid, B kat. Mátyus Bence II.hely 11.24. Megyei: A kat. II.hely Zádori Dávid, B kat. V.hely Mátyus Bence Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Asztalitenisz diákolimpia Árpási Boldizsár 3. hely Székesfehérvári SZC Jáky József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Országos Haditorna megyei verseny 4.hely csapat Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma
Célra tarts! Fiú csapat 5.hely Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma
Országos Haditorna Verseny-Honvédelmi Kötelék verseny 2. hely Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Országos Haditorna Verseny-Honvédelmi Kötelék verseny

3. helyezés Csapat: Csada Eduárd, Fövenyi Kristóf, Kernusz Armand, Pákozdi Tamás, Szontagh Pál . A Váltó különdíjas Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Országos Haditorna Verseny-Honvédelmi Kötelék verseny

I. hely Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

A tanulóknak és felkészítő tanáraiknak gratulálunk az elért eredményekhez. Mindenkit arra biztatunk és bátorítunk, hogy a megváltozott oktatási helyzetben is ragadják meg a versenyzés lehetőségeit. Reméljük, hogy a digitális térben tovább folytatott versenyek eredményeiről is büszkén tudósíthatunk.

Digitális pályaorientációs workshop az Euroguidance szervezésében

Az iskolákban az élet a rendkívüli helyzetben sem áll meg. A koronavírus miatt az órákon és ünnepségeken kívül más iskolákhoz kapcsolódó tevékenységek is az online térben zajlanak.
Hogy hogyan lehet az internetet hatékony eszközként használni a pályaorientációs és életpálya tanácsadásban, azt az NSZFH Euroguidance Központ által szervezett online workshopon ismerhették meg a kollégáink április 30-án.
Szűcsné Szabó Katalin, a Euroguidance tanácsadója volt a rendezvény moderátora, és a szakértők a beszélgetésen a praktikus tippeket osztottak meg, miként lehet a digitális térben utolérni az Z generációt. A pályaorientációs tanácsadás személyes élményét nem pótolhatja az online konzultáció, ám az interaktív játékok színesebbé teszik azt. Szalontai Éva, pályaválasztási tanácsadó pedagógus bemutatta, hogy még a felnőtt hallgatóságot is meg lehet mozgatni a számítógépen keresztül. Szűcs Barbara, toborzás-kiválasztás specialista jó gyakorlatokat ismertetett meg az online térben való megjelenésre és a videós állás interjúkra vonatkozóan. Szatyina Dávid, TEMPUS Közalapítvány pedig az új EUROPASS dokumentum családot mutatta be. Ez hamarosan egy új weboldalon lesz elérhető és segítséget nyújt majd a végzett tanulóknak a munkába állásukhoz önéletrajzukat elkészíteni.