Vácis diákok pályaorientációs látogatása a festékgyár oktatóközpontjában

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának autófényező osz­tálya a német tulajdonban lévő festékgyártó cég székesfehérvári autófényezési szaküzletébe látogatott. A tanulókat és oktatójukat Polákné Zoltánné Szilvia kereskedelmi asszisztens fogadta. A látogatás célja a pályaorientáció támogatása, a szakma ismeretének és szeretetének megerősítése volt.

A szaküzletben a diákok meg­ismerkedhettek a professzionális autófényezési festékekkel, lakkokkal és segédanyagokkal, ezt követően pedig betekintést nyertek a cég oktatócentrumában folyó képzésbe, ahol Kollár Péter alkalmazástechnikus tartott tájékoztatást és szakmai bemutatót részükre. A diákok oktatójának elmondása szerint az autófényezési szakma iránti érdeklődés visszaesett az elmúlt időszakban, a szakképzésre jelentkező gyerekek száma évről évre csökken. Ezért is fogadta örömmel a szakiskola az együttműködési lehetőséget a festékgyár oktatócentrumával. A képzési központban a legújabb fejlesztésű anyagok elméleti megismerése és gyakorlati kipróbálása is biztosított a tanulók számára.

Fotó: Oktatóközpont

Forrás: FEOL