A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal alatt működő Euroguidance Magyarország Központ 2018-ban második alkalommal hirdette meg a pályázatot. A díjak átadására 2018. október 8-án került sor egy Díjátadó és jó gyakorlat megosztó konferencia és szeminárium keretén belül Budapesten a Villányi úti Konferenciaközpontban.

A díj célja, hogy a magyarországi pályatanácsadási jó gyakorlatokat összegyűjtse és fórumot biztosítson a pályatanácsadás során használt magyarországi jó példák és eszközök népszerűsítésére. A konferencia és a szemináriumok során lehetőség nyílt az eszközcsomag bemutatására a nagyközönségnek, így az érdeklődők egy rövid betekintést kaphattak a pedagógusok és családok számára készült Útmutatóba, a Pályára Fel! társasjátékba illetve volt önként jelentkező is, aki egy rövid szoftveres tanácsadásban való részvételt vállalt, melyet a kivetítőn nyomon követhetett mindenki.

Kulcsár Szilvia főigazgató megbízásából Fűrész István veszi át az elismerő oklevelet a Székesfehérvári Szakképzési Centrum nevében Szűcsné Szabó Katalin NSZFH főosztályvezetőtől.